Két falu (Márok és Márokpapi) egyesüléseként jött létre 1941-ben.

Két, egymás közelében, a tiszaháti járásban a Csaroda folyónál fekvő magyar-tót helység 1862 holdnyi határral, lévén Márokon 117 ház és 498 lakos, Papiban pedig 100 lakház és 419 lélek.

Mároknak határa már 1280-ban és ismételve 1299-ben bejáratott Surány felől, melynek alapján később, 1422-ben, midőn Várdai Mihály, Miklós és Pelbárt egy részről és Surányi Zsigmond más részről a határok miatt perlekedtek, az egri káptalan levéltárából kivett okmány értelmében megállapíttatott, akkor Papi már mint határos helyiség említtetik. 1299 táján határpontokul említtetnek Papi és Fejércse közt: Somospatak, Zypa folyó, András gáta (clausura), Mommultóv domb, Mich vize, Pázmánreketye, Holuth (holt) Mich, Kismezeőd és Hulmuth. Megjegyzendő, hogy Márok vidékét első királyaink a Gut- Keled családnak adományozták, melyről később annak utódaira, a Váradiakra szállt, 1299-ben már Váradi Aladár, Miklós és Gábor külön családokat képezvén.

Az 1341 – 1346 között, határvillongási perben előjön Márok birtoklásául Kisvárdai László fia, János, míg a szomszéd Surányt János, Tamás fia bírta; 1346-ban az ügy elintézése végett megjelent Váradról Jakab Káptalanbeli pap s a nemesek közül Lukács és Tamás deák, azonban Surányi János elmaradván, a bíróság eloszlott eredménytelenül.

1347-ben Várdai János, a pünkösd előtt szerdán Ardón tartott megyei közgyűlésén Marochuk beregi főispán és négy szolgabírája előtt panaszt tett az iránt, hogy Pouka fiai, Péter és János, Tamás fia, Dobos Domokos, Kondor Miklós, Éltes István, Barna, fia Jakab jövén és Donk jobbágy házát erőszakosan megrohanván, abból a jobbágyot elhurcolták.

Márok helységben már a XIII. században volt lelkészség és Anna tiszteletére emelt szentegyház; az 1333. évi pápai tizedek lajstromában említik, hogy papja a pápa részére évenként öt garast fizetett adóul; a szomszéd Papi helység e nevét a tarpai papoktól vette, kik azt akkor, midőn ott a Pál-rendiek és az aurániai perjelség székelt, int szomszédos helyet bírták. 1353-ban Várdai János az ardói gyűlésen panaszképpen előadta, hogy Pál, a tarpai elöljáró más vendéglakosokkal Márok helységre erőszakosan tört, és ott Várdai János 20 sertését részint megsebesítette, részint megölte, s egyéb termést elhurcolt, mi ellen tiltakozott.

Az 1353. évben Erzsébet királyné meghagyta a leleszi konventnek, hogy Várdai János királyi udvari apród fia, Miklós birtokában lévő Márok helység határának igazítását megrendelő iratát kézbesítse Marochuk beregi főispánnak, ki Tarpán lakott. Marochuk Tarpán lévő tisztje, Solymai (Zomlyoy) Pált és Istvánt kijelölte a királyné és János s fia Miklós közti határvillongás megigazítására, melyhez meghívattak Bereg várjobbágyai és a hetei nemesek: Arath fia, Pál, Jakab fia, Péter és Mihály és Benedek mester királyi emberül. Az okmányban előfordulnak határpontokul: Stipa (Szipa?) mezeje és egy mocsár, hol Márok határa végződik. A Tarpa és Márok közötti határ pedig kezdődött Heténél, hol érintik több névtelen mocsárokon kívül Határbereg és Fejértó.

1354-ben Lukács nevű tisztje Márki János mesternek (filius Ladislai de Mark) panaszt emelt Tamás beregi alispán és négy bírótársa előtt, hogy a tarpai lakosok urának mároki erdejében több szűzen erőszakot követtek el, mely tényálladék megvizsgálására Kissurányi Sámson fia, Jakab kiküldetvén, jelentette, hogy a mondott tarpai lakosok Márki János jobbágyait erőszakosan levetkőztették.

1356-ban Széchy Miklós országbíró Visegrádon kelt levelében meghagyta a beregi fő- és alispánnak s a szolgabíráknak, hogy szigorú vizsgálatot tegyenek aziránt, hogy Várdai László fia, János állítása szerint, Papi Gábor fia, Sebestyén, Pétert, a Mároki lelkészt Surány helyiségben nyilakkal és karddal megsebesítette, félholtan ott hagyta, és a pap lovát kantárral s a nyereggel együtt elvitte.

1377-ben Várdai Domokos Bagonja János alispán és bírótársa előtt panaszt emelt amiatt, hogy, hogy Surányi Gábor fia, Sebestyén mindszentnap utáni pénteken Márok helységre fegyveresen tört, s a vádló ottani Péter és Demeter nevű jobbágyaitól 9 ökröt elrabolt és Surányba hajtatott, mely ügynek megvizsgálására Surányi S. és fágián nevű papi jobbágya a bíróság elé György napi nyolcadra megidéztetett.

Az 1422. évi határjárási okmányban határpontul említik: „Kenderáztató, Nagyerdő, Béke határszeg, Kismező és Kisliget. A távolság egyik ponttól a másikhoz egy vagy két nyíllövésnyire való kifejezéssel állapíttatott meg. 1551-ben igazíttatta a határt Kisvárdai Mihály Márokra nézve Papi és Surány felől Surányi Miklós és János ellenében, mely alkalommal, midőn a működő bizottság a Hete, Fejércse és Márok közötti hármas dombhoz ért, a surányiak ellenmondottak, később azonban barátságosan kiegyeztek. A határpont kezdődött a Zypa folyónál, hol az északi oldalánál Nábrádi András Rekesz nevű rétjén határdomb emeltetett; innen a Határút felé tartatván az irányt, Mon mulató nevű réten át Papi helység végén két halom rakatott, innen Ér, másképp Láp folyó s amellett átvonuló Közúton észak felé menve Micz patak, Pázmán földe (másképp Pázmán rekettye) nevű mocsáros helyre ért; majd Márok és Surány közt a Holmitcz, másképp Kenderáztatóhoz s tovább a Surányról Tarpa felé vezető úton jött a bizottság, hol Bede Antal Rekez nevű kaszálója volt; innen elérte a határutat, Nyárast, Biskehatárszeget, Egerchye nevű tért, hol egy erdőben Surány és Márok határa volt; majd Tamáspatakára, Kisliget patakán túl a Zypa folyónál a határvonalat bevégezte.” 1548-ban vizsgálatot indított Surányi János hetei nemes Kisok Pál, Márton, Albert, András, Demjén, Ferenc és András, úgy Fóris János, Olasz Pál, István, Miklós és Gáspár, Dancs Pál és Ferenc,, Kantor Máté, Bernold Albert, Hetei Tamás, Pál és Lőrinc ellen, kik a panaszló egyik jobbágyán a papi makkos erdőben erőszakoskodást követtek el; továbbá Dersi Ambrus, István és Benedek ellen, kik egy másik jobbágyat letartóztattak. 1556-ban az átvonult tatárok a két helységet elpusztították.

1606-ban Bocskai István fejedelem rendeletére beiktatta a lelszi konvent bedegei Nyári Pált, a fejedelem belső tanácsosát a következő helységekbe: a váradi vár felerészébe, Kisvárda, Ajak, Tas, Devecser, Pátroh, Döge, Vörösmart, Litke, Pap, Rozsály, Tuzsér, Kalonya, Rék, Szamosszeg, Jánk, Hermaszeg, Gőg, és Márok helységbe. 1647-ben említettek birtokosul itt: Melith Péter, Pető István, Melith György, Becski György és Nyári Zsigmond Márokon, Papiban pedig: Telegdi István, Lónyay Menyhért özvegye, Perneszi Gábor, Dessewffy Ádám és László, Újfalusi Zsigmond. Vass márton, Fuló Pál, Melith Péter és Perényi Zsigmond.

A folyó század elején birtokoltak itt Baz, Bessenyei, Neupauer és Vitkay családok, kiknek utódai máig élnek, valamint az Uray családbeliek is, jelesül báró Uray Gyula, Lónyay Gábor, Horváth István, Sinka József, Veres János és Károly, Szalay Tamás és Sándor, Váczy Lajosné, Mitre György, Fazekas István, Badák János. A többi birtokos lakosok nevei: Balog, Bodoki, Ecsedi, Antal, Fábián, Jakab, Kis, Kocsis, Murza, Mester, Miglécsi, Nábrádi, Nagy, Széki és Veres stb.

1796-ban a harcok és vészek által elnéptelenített Márokpapiban Besenyei György, akkori megyei másodalispán, Zemplén megyéből, Varannó környékéről tót lakosokat telepített, kiknek utódai azóta teljesen megmagyarosodtak. Az e tájon elnyúló Tiszahát és Tóhát lakói a protestantizmus fejlődésekor az új hittant jókor elfogadván, a márokpapi reformátusok is a maguk részére elfoglalták a helybeli r. k. templomot. Ennek a falai kívül-belül halmozva voltak egykor festményekkel s gót feliratokkal, 1775-ben azonban bevakoltatott s utóbb be is meszeltetett anélkül, hogy lejegyeztettek volna. Minthogy Márokot Papitól csak egy lépésnyi határvonal választja el, az 1645. évig Papi leányegyháza volt Mároknak, akkor azonban egyesülvén, egy anyagyülekezetté vált. Itt zsinatot is tartottak a Beregvidéki prot, papok, nevezetesen 1678. március 17-én, mely arról emlékezetes, hogy ez alkalommal Nógrádi Mátyás püspök a papoknak tubákolást és pipázást megtiltotta. A ref. Paplak területét a közvélemény szerint 1668-ban a Maróti családfő ajándékozta, melyen akkor, valamint 1758-ban új lak építtetett.

A római katolikusok sokáig pásztor nélkül bolyongtak, míg 1836-ban ismét lelkészség alakíttatott Márokon. A múlt században a Csáky családnak Márokon csinos és tágas kőlaka volt, melynek nyoma máig látszik.